Kövess bennünket!
Határmenti egyetem –
Határtalan lehetőségek
Amikor egy felsőoktatási intézménybe jelentkezel, akkor nem csak arról döntesz, hogy mely egyetem neve íródjék majd a diplomádra, hanem komoly elhatározást hozol a tekintetben, hogy milyen közösség, környezet és értékrend részese kívánsz lenni a következő években, személyiséged és gondolkodásod milyen irányban változik, fejlődik majd oktatóidnak és hallgatótársaidnak köszönhetően. Döntéseddel nem csak szakmát és képzést választasz, hanem egy olyan komplex „csomagot”, amely életed legdinamikusabb és legszebb éveit fogja keretezni. Ezen az oldalon ezt, az általunk nyújtott csomagot szeretnénk bemutatni Neked! Örülünk, hogy itt vagy!
A sopronikozgaz.hu tehát a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának, vagy közkeletű nevén a Soproni Közgáznak a honlapja. Célja, hogy az olykor szükségszerűen bonyolult, több célközönségnek (oktatók, aktív hallgatók, öregdiákok, média) szóló hivatalos egyetemi és kari honlap helyett/mellett egy közvetlenül Neked szóló oldalon keresztül informáljon, mint Leendő hallgatónkat. Kezdjünk is hozzá!
10 ok, hogy miért a Soproni Közgázt válaszd – Számolj velünk!
✅ alacsony tandíj a vállalati kapcsolatoknak köszönhetően;
✅ államilag finanszírozott helyek és duális képzések;
✅ egyedülálló ösztöndíjrendszer (költségtérítéses és elsőéves hallgatóknak is);
✅ határ menti, jól fizető diákmunkák;
✅ minden héten hosszú hétvége (nálunk pénteken nincs oktatás);
✅ fix kollégiumi elhelyezés az elsőéveseknek;
✅ új építésű kollégiumok (diákhotelek), országos átlag alatti díjjal;
✅ gyakorlatorientált oktatás és 4 féléves ingyenes nyelvi felkészítés;
✅ versenyképes tudás, értékes diploma;
✅ több száz éves diákhagyományok, ingyenes bulik és sportolási lehetőségek.
Képzéseink – melyik tetszik jobban?
A Soproni Közgázon a hazai felsőoktatás minden képzési szintjén szerezhetsz tudást és diplomát. Rendelkezünk doktori (PhD) képzésekkel és diplomásoknak szóló szakirányú továbbképzésekkel is, ugyanakkor Téged valószínűleg a felsőfokú szakképzéseink, az alapképzéseink és a mesterképzéseink érdekelnek jobban. Ezen képzéseket természetesen nappali és levelező tanrendben egyaránt indítjuk, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában is.
Felsőoktatási szakképzéseink (FOKSZ képzések 4 félév alatt)
Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés
Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés
Turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzés
Alapképzéseink (BA képzések 7 és 8 félév alatt)
Gazdálkodási és menedzsment alapszak (duális képzésben is)
Kereskedelem és marketing alapszak
Nemzetközi gazdálkodás alapszak angol nyelven
Pénzügy és számvitel alapszak (duális képzésben is)
Turizmus–vendéglátás alapszak (duális képzésben is)
Turizmus–vendéglátás alapszak angol nyelven
Mesterképzés (MA képzések 4 félév alatt)
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszak
Pénzügy mesterszak
Számvitel mesterszak
Turizmus-menedzsment mesterszak
Vállalkozásfejlesztés mesterszak
Vezetés és szervezés mesterszak
Közgazdásztanár mesterszak
Öregdiákjaink mondták – Visszatekintés a Soproni Közgázra
Kulbert Gábor,
a Sopron Basket
gazdasági vezetője
Vallom, hogy az egyetemnek azon kívül, hogy tárgyi tudást kínál, van egy más, kevésbé körülhatárolt feladata is. Gondolkodásmódot formál, érdeklődővé tesz a világ dolgai felé, tartást ad, emberségre tanít, szociális érzéket fejleszt, és nem utolsó sorban emberi kapcsolatokat ad. Az egyetem az első igazi olyan hely, ahol az első év szeptemberében mindenki belecsöppen egy eddig nem ismert, de ennek ellenére saját maga által választott közegbe, ahol rajta áll minden. Meg kell tanulni egyensúlyba hozni a bulizást és a tanulást. Itt nincs osztályfőnök, aki figyelmeztet, ha az ember bukásra áll, nincsenek szülők, akik kikérdezik a leckét. Jobb esetben társak vannak, akik segítenek és húzzák egymást felfelé.
Sopronban én ilyen társakat találtam. Egyensúlyban tudtuk tartani az életünket. Bulizások, hajnalig tartó beszélgetések mellett mindig volt egy kollégiumi konyhaasztal, ahol a kiterített matekkönyvek is elfértek. Mindig volt valaki, de szerencsére inkább valakik, akik felkarolták az embert, és megmutatták neki a helyesnek vélt irányt. Összetartó közösség formálódott.
Hogy mit adott nekem a Soproni Közgáz? Egy biztos tudásbázist, amire lehetett és lehet építkezni. Barátokat, társakat, akikre a mai napig lehet számítani, legyen szó költöztetésről vagy csak egy beszélgetésről. Kapcsolatokat, amik segítettek elindulni, vállalkozni, minden helyzetből kihozni a legjobbat. Tartást, mely segít emelt fejjel elviselni az esetleges kudarcokat. Emlékeket, amelyeket még az unokáinknak is mesélni fogunk. Büszkeséget, büszkének lenni magunkra, az elért eredményeinkre.
Van egy-két dolog a múltban, amit megváltoztatnék, de anno azt az X-et a felvételi lapon sosem.
Pélyi András,
az OTP Pénzügyi Pont Zrt.
értékesítési igazgatója
A Sopronban töltött egyetemi éveimre mindig büszkén és örömmel gondolok vissza. A Soproni Egyetem több szempontból is unikális értékekkel rendelkezik, melyek az Alma Mater igazi erejét adták számomra. Fejlődő egyetemként kiemelt hangsúlyt fektettek az oktatás magas színvonalára és arra, hogy az egyetemi hallgatóság az intézményben töltött évei alatt ne csak egy Neptun-kód legyen, hanem olyan értékekkel rendelkező közgazdász generáció, amelyben nem a tömegtermelés, hanem magas kvalitású, de emberi és társadalmi értékekkel felvértezett, mindazonáltal következetes és magas elvárásokkal tarkított csapat kerüljön ki a munka világába. Az oktatás valóban magas színvonalon zajlott, ennek minden akkor megélt nehézségével és ma hasznosítható érdemével.
A lexikális tudás megszerzésén túl az Egyetem további érdeme, hogy nem görcsösen tankönyv „szagú” oktatást próbál beleerőltetni a fejekbe, hanem az életre felkészítő gyakorlatokkal és előadókkal, az életből kiragadott helyzetek és feladatok megélését tette lehetővé számunkra. Ahogy – többek között – dr. Herczeg János professzor úr szinte minden órája elején elmondta: „Ti lesztek a jövő közgazdász nemzedéke, Ti alakítjátok a világunkat! Ehhez nem elég megismerni és elsajátítani a tananyagot, nem elég valamit felületesen megismerni, közgazdászként tudnotok kell olvasni is a sorok között!”
Az egyetemi éveket bearanyozta számomra az örökölt Selmeci diákhagyományok átélése, melynek Sopronban nem ápolói, hanem aktív formálói lehettünk. A hagyományok megélése egy életformát jelentett, melyben egyszerre kapott helyet a tanulás és a bajtársiasság. Olyan közösségi élet megélésére adtak lehetőséget számomra a Sopronban töltött éveim, melyek nem engedtek eltérni a helyes emberi és társadalmi értékrendtől, ahol az egyéni sikereket képesek voltunk a csapat érdekébe állítani, és nem az ellen! Úgy vélem, ritka az olyan intézmény, ahol a diákélet és az egyetemi elvárások olyan szimbiózisban tudnak élni, amely egyaránt szolgálja és táplálja a diákok szellemi és lelki fejlődését.
Wilfing András,
a Palatinus Group
tulajdonosa és ügyvezetője
Mérsékelt izgalommal érkeztem a karra, hiszen soproniként ugyan ezt-azt tudtam az egyetemről, de belekerülni teljesen más volt. Félelmem azonban nagyon gyorsan elillant, ugyanis az egyetemi hagyományokkal keretezett „beillesztési program”, a balekhét (gólyatábor) és az azt követő időszak segítségével nagyon gyorsan sok barátra leltem. Nem voltunk rossz társaság, hiszen a bekerülési ponthatár akkoriban meghaladta a csupán középiskolai teljesítményből összeszedhető maximális pontszámot, így elmondható, hogy mind emberileg, mint szakmailag válogatott évfolyam volt a miénk. Egy ilyen csapatban végigcsinálva az akkor még öt éves, osztatlan képzést nem nehéz azt állítanom, hogy életem egyik legszebb időszaka volt: a legfontosabb, legmaradandóbb barátságaim itt köttettek, megismertem egy hozzám meglehetősen közel álló eszmerendszert a Selmeci hagyományok révén, és nem utolsósorban egy olyan szakmai alapot is kaptam, amely lehetővé tette, hogy immáron 15 éve többé-kevésbé sikeres vállalkozónak mondhatom magam. Üzlettársammal – aki szintén itt végzett – két soproni szállodát és egy éttermet üzemeltetünk, illetve a Sziget Kft. hivatalos szállásoltató partnerének is mondhatjuk magunkat a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválok kapcsán. Azt gondolom, nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindez nem jöhetett volna létre a Soproni Közgáz nélkül.
A tantórákon túl – Hogy megtaláld, miben vagy a legjobb és kiemelkedő!
A Soproni Közgáz az alábbi szervezetekkel, eseményekkel és közösségekkel szeretné segíteni, hogy megtaláld azt a területet, amiben a legjobb vagy, ahol kiteljesedhetsz, és önmagadat (is) fejlesztve felkészülj karriered kezdetére. Ezen tevékenységekhez jellemzően ösztöndíjakat vagy pályázati forrásokat is biztosítunk:
- Tudományos Diákkör (TDK) – általad választott témában kutathatsz oktatói segítséggel.
- Hallgatói Önkormányzat (HÖK) – képviselheted hallgatótársaidat a legmagasabb egyetemi fórumokon is, és szervezheted a hallgatói életet.
- Gidai Erzsébet Közgazdaságtudományi Szakkollégium (GEKSZ) – olyan kurzusokon és tanulmányutakon vehetsz részt, melyeket a szakkollégiumi tagok kezdeményeznek.
- Kari, országos és nemzetközi szintű versenyek – versenyezhetsz és megmutathatod magad és tudásod a Kar falain kívül.
- Hazai és nemzetközi konferenciák – országos szaktekintélyeket hallgathatsz, de elő is adhatsz akár.
- Kari könyvtár és DiákCentrum – szinte minden taneszközt, szakirodalmat és jegyzetet megtalálsz az épületen belül.
- Egyesületek, klubok, diákszövetségek – szakmai fejlődés, kapcsolatépítés és buli.
- Hazai és nemzetközi tanulmányutak – szélesítheted a látóköröd, utazhatsz, gyakorolhatod a nyelvet.
- Double degree program – kettős diplomát szerezhetsz, a képzési idő alatt finn partneregyetemünk diplomáját is megszerezheted.
- Erasmus ösztöndíjak – eltölthetsz néhány hónapot egy másik ország egyetemén, megismerhetsz idegen kultúrákat, fejlesztheted a nyelvtudásod.
Elérhetőség
További hivatalos információk az alábbi elérhetőségeken. Kérdezz bátran, gyorsan válaszolunk!
www.lkk.uni-sopron.hu (kiemelten ajánljuk a „Képzéseink” és a „Felvételizőknek” fület)
Soproni Közgáz – Számolj velünk!