Látogasd meg Karunk honlapját

Soproni Közgáz a Facebook-on
Ugorj át Facebook-oldalunkra!
Képzéseink
Mit tudunk?
Diákélet
Mi az a soproni diákélet?
Kollégium
Milyenek a kollégiumok?

Látogasd meg Karunk honlapját

Miért a Soproni Közgáz?

NÉVADÓ Ünnepélyes Kari Tanácsülés a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon

A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar 2016. október 13-án tartotta ünnepélyes névadó Kari Tanácsülését a kar Erzsébet utcai épületének aulájában. A névadó ünnep elnökségében helyet foglaltak az egyetem és kar vezetői, a testvérkarok képviselői, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere. Megjelent ünnepségünkön Lámfalussy Sándor Professzor úr hitvese Anne-Marie Lamfalussy, gyermekei Isabelle és Christophe Lamfalussy, valamint a család Magyarországon élő tagjai. Részletek

Glokál szeminárium – Periférikus települések lehatárolásának dilemmái, és a települések jellemző demográfiai folyamatai

2016. október 12-én az idei félév első GLOKÁL előadását dr. Pénzes János fiatal kutató tartotta, aki előadásában részletesen kitért a periférikus települések lehatárolásának módszertani lehetőségeire. Kutatásai során számos lehatárolási módszertant tanulmányozott, összehasonlított, és arra a következtetésre jutott, hogy az eredmények jelentős eltéréseket mutatnak. Részletek

Közgazdász Klub – Kovács Levente: A magyar bankszektor Európában

A Közgazdász Klub keretében szervezett következő előadás 2016. 10. 17-én, 16.30 órai kezdettel lesz a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Aulájában (Sopron, Erzsébet u. 9). A gazdasági válság éveiben a hitelintézetekkel kapcsolatos kormányzati döntéseket a „Too big to fail!” kockázat elkerülése tartotta mederben. A válság hatására bekövetkezett (túl)szabályozások pedig a „Too small to survive!” kihívást hozták a kisebb szereplők számára. Hol van a helyünk az európai pénzügyi piacokon? Mik a magyar bankszektor aktuális feladatai, kihívásai és jövőképe? Részletek

Integrált Vállalati Hét a Közgazdaságtudományi Karon

Ismét egy sikeres rendezvény a gyakorlatorientált képzés szellemében. Kivételes rendezvénynek adott otthont az Aula 2016. október 3–6. között. Idén harmadik alkalommal rendezte meg a Vállalati Kapcsolati Csoport Karunk Integrált Vállalati Hetét, mely rendezvény a vállalati szféra és a tudomány idei szemeszteri találkozópontja. A rendezvény középpontjában a gyakorlatorientált képzés állt, azaz, hogy a hallgatók bepillanthassanak a cégek mindennapi munkájába, tevékenységébe, illetve egyedi vállalati tudást és információkat tegyenek magukévá. Részletek

KTK Alumni portrék – Szőcs Wanda

Vendégünk volt: Szőcs Wanda, az OMD Hungary tervezésért felelős szakmai vezetője. A beszélgetést vezette: Dr. Kovács Tamás, adjunktus, NymE KTK. 2016. október 10. (hétfő), 16.30 óra, KTK AULA A 10., jubileumi Alumni portrén ezúttal Szőcs Wandát, az OMD Hungary tervezési vezetőjét láttuk vendégül. Az Alumni portrékon már megszokhattuk, hogy sok témát érintünk, középpontba állítva az egyetem éveket, az elhelyezkedést és a karrierépítést.Részletek

Kutatók Éjszakája 2016

2016. szeptember 30-án rendezték meg a Kutatók Éjszakáját egész Európában. A Nyugat-magyarországi Egyetem soproni karain, így a Közgazdaságtudományi Karon is évek óta nagy siker a rendezvény. Az idei év keretprogramja a „Kalandozások az EU-ban!” nevet viselte. Az érdeklődő látogatók a portánál egy „EU útlevelet” kaptak. Az aulában asztaloknál lehetett az egyes országok-országcsoportok pecsétjeit megszerezni ügyességgel vagy tudással. Részletek

A Soproni Közgáz YouTube-csatornája

Facebook

Iratkozz fel hírlevelünkre:
Név:
E-mail:

Soproni Közgáz mobilapp

 

qr

googleplay

qr

appstore